A szuperbar, a csillázó bolt, az utolsó pénteken este úgy döntöttem, hogy elmegyek egy kis sziasztalba néhány jó barátommal. De végül csaknem két órakor jöttem haza, és megdugott hangokkal és új emlékekkel töltöttem magam, mert találkoztam a szuperbarrel, de nem volt olyan érzésük, mintha bárra sem mentünk volna, de újra éjjel-nappal visszatértem a 90-es évek gyerekének .

A kis, de nagy boltban délután háromkor eljutottunk a kisboltba. Az első italt megrendeltével az énekes kezdett játszani egy 90s-as évekből készült teljes formátumot, amit otthonról szóló rádióban adtak be, amit iskolában hallottam, és amiről akkor még nem értettem volna a hangulatot, mint ahogy ma is van minden zene, ami olyan, mintha emlékezetet húzna néhány életedben.

A bar szépsége az, hogy nem csak régi zenét játszik, hanem úgy is játszódik, mintha a hangzás még mindig itt lenne, amikor egy énekes pár másodperc múlva indítaná a hangokat. Mint ahogy mindenki egyetértett abban, hogy ezután együtt kell énekelniük, és nem csak hallgatniuk kell őket.